


HUN CSELEKVÉSI PROGRAM
Minden megyében egészségcentrumot, későbbiekben szabadidőközpontot építünk a leendőtagoknak. A tagok tagsági kártyával fognak rendelkezni, amely esetlegesen az egészségügyiközpontok tulajdonjogára is feljogosíthatja őket. Manapság , rohanó világunkban keveseknek adatikmeg, hogy pihenjenek, feltöltődjenek, kiengedjék a stresszt, erre a legtöbb család, fiatal, gyermek,egyre kevesebb lehetőséget kap, hiszen ideje, anyagi terhei, lehetőségei korlátozottak . Nos, ezenkorlátokon akarunk segíteni. Mindig lehet egy új és jobb életet teremteni. Ez nem politika kérdése,minden ember kiváltsága, amiben mozgalmunk maximális segítséget nyújt! Tenni és akarni kellközösen! Ez példa erejűvé válhat, hiszen a közösség, a közös lét perspektívája, olyan gondolkodást,erőt, hitet, adhat az embereknek, amely a lélek gátszakító erejeként hat.Közbiztonságunk érdekében, (pld. drog, erőszak, bűnözés) a mozgalom által kiválasztott személyek– a kártyatulajdonosok jóváhagyásával- őrjáratokat végeznek, hogy a legváratlanabb időpontokbanis a tettenérési bizonyítékok miatt , pl. DVD kamerákkal hitelesítsék a/bűn/ cselekményt, de ezenszemélyeknek kötelező a harcművészeti képzés , melyben mozgalmunk szakemberei segítségetnyújtanak. Tudjuk, hogy felvétellel visszaélni nem lehet, de ha a gyanú alapossá válik, jogi vitakerekedik , akkor a felvételeket a hivatalos szerveknek továbbítjuk. (másolatot).A harcművészetekről a ’Tyumen’ – menüpont alatt olvashatnak’ …..Amit építünk, készítünk, tanulunk, az mind eme ’ közösségé’ lesz és az is marad. Mindennézeteltérést józanul, türelmesen, higgadtan kell megbeszélni az arra kijelölt mozgalmi vezetővel ,hiszen nem célja senkinek a bomlasztás, vita, széthúzás.Annak ellenére, hogy sajnálatos módon már több évtizede nem az összefogásra nevelődteka generációk, egy teljesen új, de alapjaiban az ősi magyarság szellemiségét fogjuk követni,bebizonyítva a magyarság embertiszteletét, erkölcsi magatartását, nemeslelkűségét és azösszefogásra való képességét . Ezen ideológiákat helyezzük az alapokra!Válassz! A régi elfásult élet vagy az új, tiszta, erkölcs!Csernus doktor szavaival élve:Ha változtatni akarsz az életeden,akkor százezer lépés fájdalmával kell megküzdened.Elindulsz, egy lépés fájdalom. Tovább lépsz, még egy lépés fájdalom, de ebben az egylépésben hogyan lenne benne a százezer lépés fájdalom?A gyáva ember ettől az egy lépés fájdalomtól fél. És racionális hazugságokkal próbáljamegmagyarázni,hogy miért is nem teszi meg. Mert aki fél, az elkezd kifogásokatgyártani,hogy megmagyarázza a saját szegényes lelki bizonyítványát. Ahelyett, hogyszembenéznének azzal, mit tettünk magunkkal, elkezdjük sajnálni magunkat. Amijajveszékelésbe fordul, majd marjuk magunkat, hogy lehettünk ilyen hülyék. De mégmindig nem változtatunk.Azok számára nincs boldogság, akik nagyon korán feladták az álmaikat, és beletörődteka szürkeségbe.Egyet nem árt figyelembe venni, bármit eszünk, bármi van a környezetünkben, nagyon meg kellnézni, mert minden, ami körbe vesz, sajnos igen kihat szervezetünkre, mentális egészségünkre.Körbe vagyunk véve mérgező anyagokkal, az ia gyógyszerek, mind arra jók, hogy a gyógyszergyárak,mint nagyhatalmak, akik a kezükben tartják még a ’politikát’ is, extra profitra tegyenek szert.( nemzetközi statisztikai adat: 1960-tól 2002-ig többen haltak meg a gyógyszerek mellékhatásaiban,mint az I. II. világháborúban együttvéve. Ez nagyon riasztó, önmagáért beszél)Ivóvizünk is szintén külföldiek kezében van. Nem beszélve arról, hogy forrás- illetve termálvizeinket ,geotermikus vizeinket nagyrészt elvették. Lásd ; (Sukoró – botrány). Ezek tények, hisz hazánkolyan területeit érintette a botrány, ahol természetes hőforrások vannak. Balatonfelvidék (Sukoró)majdnem le lett cserélve a Ceglédbercel- közeli területre, ahol u.csak nagy tételű termálvíz található.Ezzel szemben ajánljuk a keleti orvoslást, persze nyugatival egybekötve. Ősi magyar, ősi kínai, saolin,tibeti, indiai) mi tudjuk az eredményeket. Ezeknél, az orvoslásoknál az emberközpontúság a lényeg ésa végleges gyógyulás, nem a tüneti kezelés, 23 éves tapasztalat alapján.Bár az utóbbi évek azt bizonyítják, hogy elhatárolódtunk egymástól, (nem érdekelve ki aszomszédom, milyen ember, stb., valakiknek ez volt az érdekük) de mindig lehet egy új szemléletetbevonni életünkbe, ami tartalmas, emberi és megváltoztatja, pozitív irányba viszi a család és amozgalmunkban lévő közösségek életét.A Gyógy-központok, akkor jönnek létre, mikor a teljes tagság kialakul, és összeadódik az anyagiháttere, akkor elindulhat a megvalósítás. Feltétlenül nagyon fontos tényező, hogy aki úgy mondmegváltja, bizalmát adja és befizeti a ráeső részt, az automatikusan felkerül a család legkisebb tagja atulajdoni lap széljegyzetére, mint haszonélvező. (Bizalomért Bizalom)Az egészségközpontok fontos szerepet játszanak a jövőben térségileg. Ugyanis nem csak gyógyításfolyik majd bennük, hanem a későbbiekben a gyógyítást lépésről lépésre megtanulhatja, aki úgydönt, hogy nem mérgezi önmagát, és családját gyógyszerekkel, amik tudva lévő milyen károkatokoznak, és csak manipulálják a testünket. Saját sorsunkat vesszük, szó szerint a kezünkbe ésnem hagyjuk, hogy mindenféle pénzorientált csoportok, sokszor mellőzve minden felelősséget ésmoralítást, kihasználják és propagandájukkal egészségünket kihasználva önös célokat diktáljanak.A mi szemléletünk és célunk teljesen új szemlélet, de mint tapasztaljuk, a gyógyszeres kezelés(tapasztalatok alapján) csak lokalizál (megállít) a testben, míg az alternatív gyógyászat, hosszú távonmegtérül, mert testünk, lelkünk, immunrendszerünk megerősödik, ezáltal a szervezet öngyógyítófolyamatai beindulnak.Pld. voltak olyan kirívó eseteink az elmúlt 10 év során, amikor az orvosok lemondtak a betegről,daganatok, be nem diagnosztizálható betegségek, végtaglevágásokról szóló javaslatok három hónapkemény kezelés után a betegek visszanyerték leromlott egészségüket sebészi beavatkozás nélkül.Erről ennyit! Ezt már nincs is értelme magyarázni. Ez persze nem zárja ki, hogy bizonyos esetekben,sajnos van rá példa elég, hogy már csak az utolsó stádiumban került a páciens szakember kezében.,amikor már visszafordíthatatlan egy folyamat.A magyar úgy nevezett egészségügyben az utóbbi években a prevenció(megelőzés) nem szerepeltközponti szerepet, pedig a megelőzés nagyon sok betegség kialakulásában fő szerepet játszik.Kinek az érdekében állt régebben is, hogy mi ne legyünk tájékoztatva a megelőzésről???Jelenleg szégyenteljes folyamatnak vagyunk elszenvedői a kórházaknak a felét be akarják zárni,mindenféle hivatkozási indokkal. Pedig Magyarország az ENSZ, és a WHO tagja, amelynek tagságifelvételi egyik feltétele, hogy Magyarország lakosságának a gyógyuláshoz való joga KÖTELEZŐVOLNA! Ráadásul a mindenkori kormánynak a szaktárca feladata lenne a lakosság egészségiállapotának a legmagasabb szinten való gyógyítása. Ehelyett mit tapasztalunk, no comment.A mentősök a saját tapasztalataik alapján mondják, valójában mi folyik itt. Ez már régen nemegészségügy, hanem írjuk ki valóságban (halálgyár)De ez legyen az ő lelkiismeretükre bízva. Nekünk nem ezzel kell foglalkozni, hanem a megoldásokatkell megvalósítani.A mi tervezett Gyógy-központjainkban soha nem a kihasználás és a hálapénz a lényeg, sőt agyógyítóinknak megtiltjuk szigorúan a hálapénz elfogadását. Azonnali kizárást tesz lehetővé,amennyiben elfogadja. (A megyei Gyógy-központok létrejötte után három hónapon belül elindítjuk terveink szerint a HUNAKADÉMIÁT, ami az alábbit foglalja magába:.1általunk alkalmazott ősi természetgyógyászati módszerek + gyógynövény ismerete,elsajátítása igény szerint. (4 év oktatás, 1 év gyakorlat)(az új egészségügyi ?betegségügyi törvény szerint a 2009.jul.13. amit az orvosi társadalomfelháborodva vett tudomásul, a jelenlegi alapellátás teljes mértékben összeomlással fenyegetelöregedve van az orvostársadalom, a fiatal orvosok pedig külföldre mennek)2. ősi mesterségek kiaknázása, és életre hívása, ezáltal olyan munkanélküli embereknek lehettényleges perspektivikus lehetőséget biztosítani (fafaragó, fazekas, stb.,)gyermekekkel való foglalkozás, (népmesék, népi játékok, ősi magyar történelem)3 .ősi bio mezőgazdaságok , visszaállítását, egészséges ételek készítésének elsajátításaszakemberek segédletével, mezőgazdaság és az ehhez kapcsolódó lehetőségek kiaknázása,felkutatása, földosztások kieszközlése, termények csere-beréje4 Harcművészeti részleg felállítása, ami a 21. századnak megfelel. (speciális módszer)(idővel biztonságőri munkákat tervezünk kiaknázni, egy olyan magyarországi cég segítségével,amely ebben partner) Íjászat, harci modorok felelevenítése, gyakorlatba való tanulása(Turulkarom=női Hunfergeteg =lakossági Hunsárkány=elit) Keleti Sárkányosok RendjeSpiritualizmus, mint belső én előhívásának eszköze (a bennünk lévő spirituális erők összehangolása,felszínrehozása)a lelki béke megteremtése5 Az újítók, kutatók, feltalálok azonnali felvétele mozgalmunkba(PL:volt olyan, személy akimegkereste az orvosik nagy részét, felajánlva a gyógytermékét, amelyik rendkívül olcsóés gyógynövényekből áll össze, ami nem károsít, az orvosok azért nem fogadták el, merta kikötésben az állt, csak a betegekre fordíthatja. Azóta nálunk van ez a recept, és azembereken ezzel is tudunk segíteni.A leszegényedés okozta károk enyhítésére, olyan programot indítani, ahol nem kell fizetni, demások által adott ruhák, eszközök, cseréjét lehessen lebonyolítani. (hely kijelölése, az adotttérségben, az ebben résztvevők, segítők megtalálása)A fent említett pontok későbbiekben még szakmát is biztosíthatnak.Ezek által olyan valós közösségek formálódnak, ahol az ember valójában ember és egymássalkapcsolatot teremve tartalmas, a jövő generációjának is példaerejű mintát mutat, új közösségekfelállításának létrehozása.Hiszünk abba, hogy a mai kialakított (elárult) helyzet minket fog a jövőben igazolni, sőt sajnálatosmódon már a jelenünk is igazolja, hogy igen is szükség van ránk.Ezért gondoltuk ki hogyan és miképp lehet idővel millióknak tényleges, hasznos segítséget nyújtaniegészségi, biztonsági gondjaira. A bizalom nagyonFontos,mi soha nem fogjuk eljátszani.!Önök nagy bizalmat adnak, mi meg megbecsülve azt, megvalósítjuk. Önökön múlik. Ez az általunkfelvázolt program egyben részesedést is jelent. Nem a Mozgalomé lesz a dicsőség, hanem mindenember magába fogja hordani, mert vállalta az újat, az Igazit. Így teste ami lelke temploma nem leszhosszú-hosszú évekig kemikáliák laborbázisa.Életigenlésről, túlélésről tesz tanúbizonyságot, egyben résztulajdonossá válik. Ezen program sok- sokember együttműködésével, jön létre.Nálunk nem egyén lesz, hanem meghatározó KÖZÖSSÉG! Tisztelettel kérjük, akik nem tudnakKÖZÖSSÉGBE gondolkodni, azok, ne jelentkezzenek.E közösségi cselekvési terv egyben az embereket egységesebbé, emberibbé, igazi MAGYAR emberréalkotja. Le akarunk már zárni egy olyan korszakot, amely csak széttiport, szétszedett, soha nem azembert nézte, hanem a zsebeket. Mi igenis összefogva, tudunk alkotni, cselekedni és Jót alkotni, ígymódunk lesz látni, hogy gyermekeink, látva a jó példát átörökítik. Ilyen módon nem globalizált, unVilágpolgárok, elbutított, kihasznált Műemberekké és kiszolgáltatottakká válnak.Aki tud, és akar jelentkezzen minden szakmából, szeretetszolgálati munkára, nagy szükség leszerre, (ugyanis a ?kormány? az önkéntes és társadalmi munkát adóztatja, ezért nálunk csakszeretetszolgálati munka van) 48-ÓRA SZERETETSZOLGÁLATI munka!!!!!évente,.Reméljük a régi közmondást ez megfogja cáfolni. Mert a munkánk biztos többet fog érni 1fabatkánál!Távlati célunk továbbá, hogy minden településen legyen egy összeíró emberünk, aki felírja kinekmilyen gyümölcs és húsáru kell, vagyis mire van szüksége a családnak. (A kikövetelt földosztás után) agazdák összefogása! Gazda hálózatcél hogy minden településen legyen a későbbiekben általunk tanított gyógyitó.EGYÉBB:a minél teljesebb körű önellátásra, a valódi szabadságra készíti fel.népi táplálkozás, sütés, főzés, kenyérsütés, ehető vadnövények,kiskert, növények termesztése, szappanfőzés, hamulúg készítésnépi gyógyászat, gyógyszer-fűszer növények, házipatika,kenés, inazás, köpölyözés, csontkovácsolás, Egészségállattartás, állatgyógyászat, baromfiudvar, lovak ápolása,szelíd állatidomítás, lovaglás,hajlék építése, kemence- és kályhaépítés, földépítészet, tapasztás,ácsmunkák, fafaragás, kézműves kismesterségek,fogantatás, születés, gyermekágy, gyermeknevelés, gyermek gyógyítás,pár-választás, házasság, az emberélet fordulói, a halálra való felkészülésnéptánc, gyermekjátékok, népi játékok, , évköri ünnepek,közösségi szokások és szertartások,csak párat emeltünk ki…. A TÖBBIT CSAK SZEMÉLYESEN!